7. fejezethez – Kommentárok/jegyzetek


És már itt is van a következő Kommentárok/jegyzetek! Gyors voltam? Vagy csak én érzem úgy, hogy mostanában nagyon belehúztam? :) Na szóval, ezt – vagyis a hetedik fejezetet – annak idején 2015 téli szünetében írtam meg. Aki olvasta az előző bejegyzésemet, az talán emlékszik rá, hogy a hatodik fejezetet ugyanabban az évben, az őszi szünetben fejeztem be. A kettő közötti, viszonylag hosszú, kimaradást a számítógéptől való eltiltásom okozta, amit anyukám csak a téli szünetre oldott fel. Ne kérdezzétek, miért kaptam az eltiltást, már nem emlékszem rá. :P Arra viszont igen, hogy kapva kaptam a lehetőségen, és gyorsan megírtam eme fejezetet. :) Aztán, évekkel később, ez is átesett a teljeskörű javításon. Ennek végét illetően megint csak szolgálhatok egy dátummal: 2019. március 25-én értem a végére. És most jövök csak rá, még egy képet is mutathatok arról, hogyan zajlott az átírás folyamata. (Vagy legalábbis egy része, ugyanis az otthon gépelés sokkal inkább jellemző. :D)


Ezenkívül rendelkezem egy táblázattal az egyes házak csapatairól. Abban a reményben, hogy van még egy hozzám hasonló kviddicsrajongó, ezt most itt hagyom nektek. ;)


Ez a táblázat legnagyobb részben az én művem, az eredeti Harry Potter kötetekhez pusztán nyomokban köthető. Mint a történet maga. :D

Nincsenek megjegyzések: