Kestrel

„Hűségemmel melléd állva”


Családi háttér
Kestrel 1979. december 8-án jött világra Londonban, a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályban. Születése napja abban az évben szombatra esett, egyébként pedig a Nyilas csillagjegy időszakába tartozik. Szülei kilétére a második kötetben derül fény, ahogy a vezetéknevére és a vérminőségére is.

Nevének eredete

A Kestrel egy ritka, angol eredetű név, jelentése vörös vércse. Uniszex, de lánynévként jóval gyakrabban használják, mint fiúként. Származhat a régi francia crécelle (csörgő) szóból, mely a sírás hangjára utalhat. Eme nevet viseli több repülőgép, űrhajó, vonat és helikopter. Megjelenik filmekben, illetve az irodalomban is, mint például Barry Kiney, A Kestrel for a Knave című könyvében. (Ez inspirálta a Kes című filmadaptációt, mely Angliában klasszikussá vált.) Kestrelnek hívnak számos videójátékkaraktert is, többek között a Queen of Wands egyik szereplőjét. A Melbourne Kestrels egy ausztrál netball csapat volt, mely 2007-ben oszlott fel. A Kenmare Kestrels pedig egy kviddicscsapat neve. :) 1974-ben és 1984-ben sem tartozott a száz leggyakoribb lánynév közé Anglia és Wales területén (az Office for National Statistics adatai alapján). Kestrelt a PennyGirl-ös írónő, Angela Dorsey Hívószó sorozata után kereszteltem el, mivel abban is volt egy ugyanilyen nevű szereplő.

Megjelenése

Kestrel haja fekete, rövid, valamint nem éppen a jó állapotáról híres: egyszerre fénytelen és kócos is. Mindez barackszín bőrrel, illetve szürkészöld szemmel párosul. Arisztokratikus arcvonások jellemzik, további ismertetőjegyei közé tartozik az, hogy sötét színű ruhákat hord – általában inkább fekete, ritkábban szürkés vagy sötétebb kék árnyalatban. Kifejezetten alacsony lány, talán túlságosan is vékony alkattal.

Pálcája
– Barackfa: gazdája ártalmatlannak látszik, de valójában veszélyes ellenfél, és igazi túlélő.
– Sárkánycsont: hűséges, ha valaki mellett elköteleződik, amellett kitart. Jellemző lehet rá a maszkulin jellegű viselkedés, ezenkívül akaratos, és kitartó.
– kellemesen rugalmas: találékony, minden lehetőséget megragad, hogy terveit végrehajtsa.
– 12,75 hüvely

Patrónusa
Kestrel patrónusa a fekete párduc, ez az állat hasonlít rá a legjobban mind közül. Ugyanis mindketten hevesek és agresszívek, de jellemző rájuk a bátorság és az erő is. A fekete párduc az éjszaka erejét jelképezi; általában azok, akiknek ilyen formában jelenik meg a patrónusuk, sötét erővel rendelkeznek, és nem félnek a sötétségtől. A valódi ragadozó mintaképei: vadak, vérengzőek, mindenkit megölnek, aki az útjukba kerül, akár kicsi, akár nagy, akár védekezik, akár nem. Ugyanakkor óvatosak, így a legritkább esetben akadhatnak a nyomára. Védelmező típusok is, akiket a családjuknak tartanak, azokat bátran védik.

Fekete párduc
Itt találtam a képet: http://mosaicon.hu/hu/hatterkep/5234/fekete-parduc

Egyéb információk
– Az egykori Ifjúsági Magazinnak köszönhetően tudni lehet, hogy Kestrel sztáralteregója nem más, mint Kirsten Stewart.
– Belső istennője Artemisz, a vadászat istennője, a főbb görög istennők közül rá hasonlít a legjobban.
– Vanília illata van.

Kestrel
Képén: Isabelle Fuhrman
Itt találtam a képet: http://hunger-games-news.wikia.com/wiki/Clove

Utoljára frissítve: 2019. 01. 01

Nincsenek megjegyzések: